124. nap: Mi az, hogy érv?

Az előző részben tisztáztuk, hogy az érvelés és a logika a kritikai gondolkodás alapvető eszköze. De mielőtt fejest ugranánk a bonyolultabb logikai szerkezetekbe, tisztáznunk kell a legfontosabb alapfogalmat: pontosan mit is nevezünk érvnek? A köznapi nyelvben hajlamosak vagyunk minden vitát, szóváltást vagy véleménykülönbséget érvelésnek hívni, holott a definíció ennél sokkal szigorúbb.

Az érvelés (vagy latinosan argumentáció) azt jelenti, hogy egy ember észérvek segítségével megpróbál meggyőzni legalább egy vagy több másik embert egy álláspont, nézet igazságáról, elfogadhatóságáról vagy helyességéről. Ez a meghatározás rögtön kizárja az érzelmi manipulációt, a kényszerítést vagy a puszta kijelentéseket. Az érvelés feltételezi, hogy az érvelő és aki(k)hez beszél, elfogadnak bizonyos szabályokat az észérvek természetéről, az érvelés stílusáról és színvonaláról.

Ha a szerkezetét nézzük, az érvelés (vagy következtetés) nem más, mint állítások strukturált csoportja. Nem véletlenszerű mondatok halmaza, hanem egy építmény. Ebben az építményben kétféle elemet találunk: a feltételeket (vagy alapvetéseket, premisszákat) és a megállapításokat (konklúziókat). Ezek együttese alkotja az érvet.

A szövegek vagy szóbeli érvelések megállapítása (konklúziója) maga a bizonyítandó állítás, amelynek az igazságáról az érvelő meg akar győzni másokat. Ez a cél, ide akarunk eljutni. A rendszer többi eleme, a feltételek és érvek pedig azért vannak, hogy ezt a megállapítást alátámasszák és bizonyítsák.

A kritikai gondolkodásban tehát az érvelés definíciója egyszerű, de szigorú: egy olyan állítás, amelyet észérvekkel védünk meg. Ha hiányzik a védelem (az alátámasztás), akkor csak véleményről beszélhetünk. Ha hiányzik az állítás, akkor nincs miről vitatkozni.

Fontos látni, hogy az érvelés egy speciális vitaváltozattal mutat közös vonásokat. Formája szerint formalizált, azaz nem spontán; tartalma szerint tételjellegű; színvonala szerint érdemi, tehát nem személyeskedő; stílusa szerint pedig logikusan felépített, nem pedig érzelmi vagy szónoki. 

Amikor legközelebb vitába szállsz valakivel, érdemes ezt a struktúrát keresned. Van-e egyértelmű konklúzió? Vannak-e azt alátámasztó premisszák? És a legfontosabb: a premisszákból valóban következik-e a konklúzió?

🛠️ Pro tippek

1. Keresd a konklúziót! Amikor valaki beszél hozzád vagy olvasol egy szöveget, először mindig azt az egy mondatot próbáld megtalálni, amiről meg akarnak győzni. Ez a „hegycsúcs”, ahová el akarnak juttatni.
2. Azonosítsd a premisszákat! Ha megvan a konklúzió, nézd meg, mi tartja azt. Milyen tényeket, adatokat vagy elveket sorakoztatott fel a beszélő az állítása mögé? Ha nincsenek ilyenek, akkor nem érvvel, hanem kinyilatkoztatással állsz szemben.
3. Ellenőrizd a kapcsolatot! A leggyakoribb hiba nem az, hogy a tények hamisak, hanem hogy nem kapcsolódnak a konklúzióhoz. Tedd fel a kérdést: „Ha elfogadom ezeket a feltételeket, akkor ebből szükségszerűen következik az állítás?”