143. nap: Hume és az oksági viszonyok problémája

Mill módszerei fegyelmet adnak az okkereséshez. Segítenek rendet vágni abban a káoszban, amikor az elménk korrelációból okságot gyárt. De a történet itt nem ér véget. 

David Hume egy kellemetlen, mégis elkerülhetetlen kérdést tett fel. Ha az oksági állításaink empirikus vizsgálatokra, vagyis megfigyelésekre épülnek, akkor mi az alapjuk. Miért gondoljuk, hogy ami eddig így volt, az holnap is így lesz?

A hétköznapi életben ezt ritkán érezzük problémának. Úgy kelünk fel, hogy feltételezzük, ma reggel is fel fog kelni a Nap. Úgy ülünk be az autóba, hogy azt várjuk, most is úgy fog működni, ahogy tegnap. 

Hume állítása nem az, hogy semmit sem tudhatunk, azaz nem radikális szkepszist ajánl. A célja az, hogy ne nyugodjunk bele egy olyan  gondolkodásmódba, amely mindent előre elrendezettnek lát, és emiatt leáll a kérdezéssel, a vizsgálattal, a változtatással.

Ez az az üzenet, ami a témát visszaköti Mill módszereihez. A Mill-féle szabályok azért értékesek, mert erős, fegyelmezett következtetésekhez vezetnek. Hume pedig emlékeztet arra, hogy ezek a következtetések tapasztalati alapon születnek, ezért a nyitottság és az óvatosság nem extra elvárás, hanem a jó gondolkodás alapvető része.

🛠️ Pro tippek

1. Ha egy magyarázatot „biztosnak” érzel, írj mellé egy dátumot, például „2025. decemberi állapot alapján”. Ettől automatikusan nyitva marad a gondolat, és később könnyebb frissíteni.
2. Ha valami sokáig működött, állíts be egy „rendszerváltás-riasztót” magadnak: mi lenne az az egy jel, ami arra utal, hogy megváltozott a környezet (új szabály, új szereplő, új ösztönző). Ha a jel megérkezik, ne maradj a régi magyarázó sémánál.
3. Minden erős következtetés mellé írj le egy rövid alternatívát, ami szintén értelmes lehet. Nem azért, mert igaz, hanem azért, hogy ne a megszokás vezessen.