184. nap: Félúton, avagy mit tanultam a Gondolkodj okosan! kihívásból?

Elkészült a Gondolkodj okosan! Az intellektuális szupererő c. könyv alapján indított 365 napos kihívás 183. blog bejegyzése, Instagram posztja és az insta posztok megosztásából származó Facebook-bejegyzése. Ezzel átléptem a 365 napos kihívás felezővonalát. Összeírtam néhány gondolatot arról, hogy mit tanultam eddig a projektből és mit érzek most ezzel kapcsolatban.
 
Először is: ez iszonyat sok munka. Persze nem összehasonlítható a könyv megírására fordított idővel, de még LLM- és Canva-támogatással is rengeteg időt vesz igénybe a feladat. Amikor elkezdtem, nem számoltam ki, hogy egy napnyi tartalom előállítása átlagosan legalább 20-25 perc. Ez azt jelenti, hogy mostanra 4117 percet, azaz 68,6 órát, azaz 8,6 munkanapot fordítottam a kihívásra. Ha elérnék a végére, ez több mint 17 munkanapnyi időt jelentene, tehát több mint három munkahetet. Közben megírtam egy újabb könyvet, és folyton az jár az eszemben, hogy mennyivel jobb lett volna a 365 napos kihívás helyett is az új kötetbe fektetni az esti, éjszakai, hétvégi órákat. 
 
A személyes megélésemet további tényezők is befolyásolják.
 
Egyrészt ennek a projektnek nincs semmilyen hagyományos értelemben vett megtérülése. Ettől nem fogy több példány a kötetből, és ha fogy is, abból semmilyen módon nem részesedem. Nincs tudományos előmeneteli értelme, mert az akadémiai világ nem értékeli, de még csak nem is jegyzi az ilyesfajta tudománykommunikációs önkénteskedést. A „márkaismertségem” és „márkaértékem” nemigen nőtt, és ha nőne sem tudom „beváltani” semmilyen értelmezhető előnyre az esetleges fejlődést. 
 
Az ilyen műkedvelő projekteknek az algoritmusok nem barátai. Szinte zérus megjelenítést produkálnak a nem követők táborában, a szűk kiinduló követő táborból így nem egykönnyen lesz feliratkozók serege. Kíváncsiságból elköltöttem tízezer forintot hirdetésre, ekkor a promóció hat napja alatt nagyjából 8.000 új megtekintésből 50 körüli új követő lett. Borzalmasan rossz arány. Ha értékesíteni szerettem volna, valószínűleg nagyon elkeseredek. Sokat megértettem most abból, hogy ha valakinek húsba vágó kérdés ezeken a platformokon ismertséget építeni, követőket, pláne vásárlókat szerezni, az egyrészt nagy idő-, másrészt valószínűleg nagy pénzügyi befektetést igényel. És persze nagyfokú tudatosságot, kitartást és ügyesen automatizált folyamatokat.
 
Lehet persze, hogy a „termékkel” van a baj, legközelebb megpróbálhatom a kritikai gondolkodás falatkáit becsomagolni valami jobban hangzó üzenetbe. „Egy következtetési módszertan, amely 10 évet fiatalít!” „Az érvelési hibák elkerülése visszaadja a normális emésztését!” „Ha a Mill-féle logikai szerkezeteket használja, sosem kell többé vérnyomáscsökkentőt szednie!” „Rosszul alszik? Fejlessze kognitív készségeit és máris úgy fog pihenni, mint egy jóllakott csecsemő!” „Occam-borotvája a kutatások szerint 76 százalékkal hatékonyabb annál, mint amit most használ!” Szóval ez nehéz így.
 
Természetesen sokat rontott a projekt hatásosságán, hogy a saját Facebook-oldalamon a kezdéskor és a negyedút körül megjelent híradáson kívül semmilyen platform nem működött felhordó csatornaként. A többezres Facebook-ismeretségi kör nagy része pedig vagy nem is látta a hírfolyamban a megjelenést, vagy nem érdeklődik annyira a téma iránt, hogy egyet még kattintott volna. Az is lehet persze, hogy látták a bejegyzést, és érdekli is őket, csak tőlem nem, vagyis nem tőlem kíváncsiak a témára. Az egyik rendezvényen (a téma iránt önkéntes jelentkezéssel érdeklődésüket kifejező résztvevők körében) ráírtam a munkafüzetre az oldalak elérhetőségét, abból egy új követő lett, egy másik workshopon pedig a prezentáció végén percekig látható volt a link, abból egyetlen követő sem származott.
 
Technikailag az Instagram posztok előállítása a legnehezebb. A gondolkodással kapcsolatos üzenetekhez nagyon nehezemre esik új és új képeket, vizuális ötleteket (ki)találni. A Canvába épített AI-segéd az elején például a posztok 90 százalékához egy agy képét akarta hozzárendelni, mert szerinte a gondolkodásnak ez a legjobb megjelenítése. A maradék megoszlott az egymással dühödten kiabáló emberek (az emberek által betanított gépek szerint ez a vita vizuális jelképe) és a tengerparton jógázó, a kamerának háttal ülő 20 éves hölgy képei között. (Ez utóbbi a higgadt gondolkodást, az elmélyülést lenne hivatott megmutatni.) És akkor még ott vannak a színek, a szövegméretek, az arányos elhelyezés. Sikerült 183 különböző posztot készíteni, de ez már az első időktől minden egyes nappal egyre nehezebben ment. Az AI-támogatással nagyjából két hét alatt felhagytam. (Mondhatni canvába holt ötlet volt. Bocsánat.)
 
Közben a kötet és annak hatásossága a valóságban más úton jár, más szinten tart. Az MCC Press kiadó 2025-ös eladási listáján úgy lett első a könyv, hogy 2024 augusztusában jelent meg, és több, a promóciót (is) szolgáló megjelenésem is 2025 előtti volt. Ez nagyon örömteli. Nem az elsőség mint ego boost, hanem az elsőség mint a téma népszerűsége. Nem gondoltam (erre tanúim vannak), hogy egy erőfeszítésre, fegyelmezettségre sarkalló, sok helyen akadémiai nyelvezetű és még logikai összefüggéseket, statisztikai módszertanokat is tartalmazó kötet ilyen nagyot tud menni ezekben az években. Az AI-modellek épp ebben az időszakban váltak és válnak globálisan elterjedtté, egyre több felmérés mutatja ki, hogy ezek hatására miként satnyul az emberi gondolkodás. Ebben az ellenszélben reményt ad, hogy vannak, akiket érdekel, miként fejlesszük az emberi (és nem a mesterséges) intelligenciát, az okos kommunikációt. 
 
A kötet bemutató beszélgetésein azt tapasztaltam, hogy elsősorban a 45 év felettiek értik legjobban ezt az üzenetet, ők azok, akik még kapaszkodnának a klasszikus érvelések stabil szikladarabjaiba. És nem, nem azért, mert régen minden jobb volt. Hanem azért, mert pontosan látják maguk körül, hogy hova vezetnek a rossz minőségű viták, az adatok, tények, információk megkülönböztetésére és szelektálására képtelen emberek egymás mellett való el- és félrebeszélései. A könyvet tegeződve írtam, és az előszóban a huszonéveseket szólítottam meg közvetlen célközönségként. Nem voltam naiv, pontosan tudtam, hogy az országban maximum egytucat huszonéves fogja megvenni a kötetet. Arra számítottam, hogy a szüleik, nagyszüleik, tanáraik fogják majd a kezükbe adni a könyvet, vagy egyes fejezeteket. Ahogy a személyes történetekből hallom, ez így is lett. (Azt nem tudom, meglett-e az egytucat huszonéves, dedikáltatni másfél év alatt kábé öten voltak ebből a korosztályból.)

A kötettel kapcsolatban számomra az egyik legkedvesebb történés az volt, amikor a 2025-ös OKTV országos döntőinek résztvevői ezt a könyvet kapták ajándékként. Nekik készült új borítószöveg is, hogy az ajándék személyesebb legyen. Nem tudom, a tanulmányi versenyzésben legjobb középiskolásaink közül végül hányan olvasták el, vagy egyáltalán olvastak bele a könyvbe, de néhányan hátha. 
 
A valóságos könyvtől vissza az online kihíváshoz. A blogot a honlapnak helyet és motort biztosító Durable.co statisztikái szerint naponta négy-nyolc ember olvassa, az eddigi csúcs 23 látogató volt. Ők 2025. december 5-én a „Mi az a következtetés?” című bejegyzésre kattintottak rá, ezért stílszerűen egy konzekvenciára vonatkozó költői kérdés következik: Ha ez a projekt ennyire sok időt rabol el, ilyen nehéz és ennyire hatástalannak látszik, akkor mi értelme van folytatni a kihívást? Mi ennek az egésznek a jelentősége?
 
A könyvben írok az elsüllyedt költség tévedéséről, más néven Concorde-hatásról. Ez az ön- és énvédő gondolkodási torzítás azt jelenti, hogy a korábban befektetett erőforrások miatt továbbra is időt, pénzt vagy erőfeszítést fektetünk valamibe, még akkor is, ha ez már nem észszerű. Gyakran gondolok arra, hogy minden nap, amikor nekikezdek a következő poszt legyártásának, valójában az énvédelmi sorozatot folytatom, pedig közben minden nyíl abba az irányba mutat, hogy nem kell a jövőbeni jó időket odadobni a múltbeli rossz időbefektetések után.
 
Tehát egyetlen okos következtetés maradt: ezt a kihívást fel kell adni. Az valószínűnek tűnik, hogy mivel most idő előtt abbahagyom, később sem fogom befejezni. Már az utóbbi hónapokban is leginkább csak a kihívás maga éltette a projektet.
 
Ez az írásmű egy csodás first world problem bemutatóra sikerült, remélem, a lírai én nyavalygása sok érzelmi húrt megpendített.
 
A jól képzettek tudják, hogy az előző mondat legalább öt, a könyvben szereplő gondolkodási torzítást és érvelési hibát tartalmazott. (A stiláris horror most nem számít.) Aki ezeket nem ismeri fel, mindenképpen vegye meg a könyvet, olvassa a blogot és kövesse az insta-oldalt! Ne feledjétek, az okos gondolkodás anti-aging, egészségvédő hatású! Ez az állítás egyébként tényleg igaz, nemcsak az arctalan és rossz renoméjú brit tudósok szerint van így. 
 
De az élet meghosszabbításának szerszámosládája már a következő, 2026-ban megjelenő könyvem témája lesz. Hamarosan indul is az új projekt 365 napos közösségi médiás kihívása! Ja, nem.

🛠️ Pro tippek

1. Ne kezdj bele úgy egy kihívásba, hogy nem tisztázod saját magad számára, hogy miért csinálod. Ha nem világos a motiváció, a nehéz időszakok még nehezebbnek fognak tűnni.

2. Ha nincs naponta legalább egy órád ezzel foglalkozni, ne vállalj szövegírást komoly témákban!

3. Ne szégyelld abbahagyni! Még mindig jobb félbehagyni egy értelmetlennek bizonyult dolgot, mint folytatni és aztán azon bánkódni, hogy miért nem fejezted be korábban.