139. nap: A különbség módszere

Radácsi László
Dec 17, 2025By Radácsi László

A megegyezés módszerénél azt kerestük, hogy mi a közös azokban az esetekben, amikor bekövetkezik egy jelenség. A különbség módszere ennél élesebb szikét ad a kezedbe. Itt olyan helyzeteket hasonlítasz össze, amelyek szinte teljesen azonosak, és csak egyetlen tényező változik. Ha az eredmény is pont ott változik, akkor jó eséllyel megvan, amit keresel.

Maradjunk a repülős történetnél. Tegyük fel, hogy a menüben sok minden van, és az utasok közül többen rosszul lesznek. Képzeld el, hogy egy házaspár egyik tagja allergiás a halakra, ezért kihagyja a szusit, viszont minden mást megeszik a menüből. A pár másik tagja megeszi a szusit is. Ha több ilyen párt találsz, és azt látod, hogy azok lesznek rosszul, akik ettek a szusiból, miközben a többiek ugyanazt a menüt ették, csak ezt az egy elemet hagyták ki, akkor megérkezel a második Mill-szabály logikájához.

A szabály lényege röviden ez. Ha a lehetséges okok csomagját változatlanul hagyod, és csak egy elemet veszel ki belőle, majd ezzel együtt a következmény is eltűnik, akkor a kivett elem nagyon erős gyanúsított.

Ugyanezt a logikát sokkal hétköznapibb terepen is tudod használni. Például keresed annak okát, hogy Isti miért bukik meg rendszeresen a félévi vizsgákon. Leírod az eseteket:

Ha szemüvegben megy, előtte zuhanyzik, és nem tanul, megbukik.
Ha nincs rajta szemüveg, előtte zuhanyzik, és nem tanul, megbukik.
Ha szemüvegben megy, előtte nem zuhanyzik, és nem tanul, megbukik.
Ha nincs rajta szemüveg, előtte nem zuhanyzik, és tanul, átmegy a vizsgán.

Itt a különbség módszere világos megoldást kínál. A szemüveg és a zuhanyzás összevissza változik, a bukás marad. Egyetlen dolognál történik fordulat, a tanulásnál. Innen jön a józan következtetés, hogy a bukások oka a nem tanulás. (Akinek ehhez a konklúzióhoz a Mill-féle oksági módszerekre volt szüksége, azért nézzen magába.)

A különbség módszere azért erős, mert rávesz, hogy ne történetet gyárts, hanem tényezőket hasonlíts össze. Ha egy helyzetben tényleg sikerül közel azonos eseteket találnod, ez az egyik legjobb „detektívtrükköd”.

🛠️ Pro tippek

1. Ha egy megbeszélés szétesett, a jegyzeted tetejére írj fel három állandó tényezőt (résztvevők, időkeret, cél), és egy változót, amit legközelebb biztosan másképp csinálsz (például napirend kiküldése előre). Egyszerre egy változó legyen az egyetlen „gyanúsított”. Ha szép lassan végigmégy az összes lehetséges okon, előbb-utóbb kiderül, mi vezet a megbeszélések sikertelenségéhez.
2. Egy többször ismétlődő konfliktus után válassz ki egyetlen különbséget a beszélgetésben (például volt-e közönség, volt-e időnyomás). Csak ezt az egyet rögzítsd, és figyeld meg, hogy ha ezt megváltoztatod a következő hasonló helyzetben, változik-e az eredmény.